Blog
Milyen a kreatív céges ajándék?
Elérkezett a kreatív céges ajándékok ideje, hiszen ki mondta, hogy egy céges ajándék csakis unalmas lehet. A karácsonyi ajándékozás bevett, már-már kötelezően elvárt, és sokszor ennek megfelelően unalmas szokássá vált. Sokszor a rendelkezésre álló keret is behatárolja ezen ajándékok körét, de még ez sem kell, hogy egysíkú ajándékokat jelentsen.
Idén lépj ki a megszokott keretek közül, hagyd meg másoknak az unalmas ajándék- összeállításokat, ideje, hogy más megoldásokban gondolkodj! És ha karácsony, az ötletelést nem lehet elég korán kezdeni. Ehhez adunk tippeket, javaslatokat, tarts velünk!
Céges karácsonyi ajándékozás
A felkészültebbek már a nyári szabadságolások után, ősz elején nekiállnak a céges ajándék-ötletek gyűjtögetésének, hiszen évről évre nem kis fejtörést okoz ez céges berkekben éppúgy, mint a családi, baráti körökben. Persze egyéb alkalmakra is szokás lehet ajándékot adni akár az üzleti partnereknek is egy jubileum alkalmából vagy egy közös projekt megünnepléseként, illetve a közvetlen munkatársaknak név- és születésnapokra.
A céges ajándékokkal megköszönheted üzletfeleidnek, munkatársaidnak a közös munkát, együttműködést, kifejezheted megbecsülésedet a partner vagy a kollégák iránt. És rejtett üzenet is lehet arra vonatkozóan, hogy készen állsz további együttműködésre velük.
Milyen a kreatív céges ajándék?
A céges ajándékok esetében éppúgy az örömszerzés motiváljon, mintha szeretteidnek választanál meglepetést.
Amikor kreativitásra gondolunk egy ajándék kapcsán, nem kell hihetetlen extra-szuper-mega dolgokra gondolni, a szokásos vonalon is lehet friss és új koncepciókkal egyedit alkotni. Egyszerűbb dolgod van, ha ismered valamennyire az illetőt, akinek az ajándékot szánod, hiszen ekkor az érdeklődésének, stílusának megfelelően tudsz választani. Ha nem, akkor se ess kétségbe, a csoki, ital, kényeztetés vonalon is vannak fantáziadús lehetőségek, egy minőségi, alkalomhoz illő díszdobozos bonbonválogatással nem lőhetsz mellé, de a prémium minőségű egyéb kézműves termékekkel sem.
Ajándékozási illemszabályok
Íratlan szabályok alapján, mivel az illendőség úgy kívánja, figyelj az ajándék átadásának időpontjára, soha nem illik megkésve átadni.
Sok cégnél belső szabályzat is tiltja a nagyobb értékű ajándékok átvételét, ezért is, illetve legfőképp amiatt figyelj erre, hogy ne hozd kellemetlen helyzetbe a megajándékozottat. Egy eltúlzott értékű céges ajándékkal épp az ellenkezőjét érheted el annak, ami eredetileg a célod volt.
És bár triviálisnak tűnhet, de az árcédulát semmiképp ne hagyd rajta az ajándékokon, mert ez nagyfokú figyelmetlenségről tanúskodik.
Milyen legyen az ajándék?
Egy ajándék olyan legyen, amilyennek Te is örülnél. Add meg a módját, válassz tetszetős, ízléses, a megajándékozotthoz illő férfias, nőies vagy semleges csomagolást. Amennyiben céged ajándékról van szó, és vállalkozásod elkötelezett a környezetvédelem, környezettudatosság mellett, az ajándék csomagolása is tükrözheti ezt. De akár maga az ajándék is, tárgyi ajándék helyett akár egy nemes ügy mellé is állhatsz, adakozhatsz, és ezt kommunikálhatod a partnered felé valamilyen egyedi módon.
Szakíts az ötlettelen ajándékokkal! Az ajándékozás ne csak egy kötelesség legyen, idén mutasd meg bátran a kreativitásodat a céges ajándékok terén is! Ötletekért, kész megoldásokért keresd fel webáruházunkat, az ajándékcsomagokkal kapcsolatos kérdés, kérés esetén lépj kapcsolatba velünk az űrlapon keresztül.